Csiki László

Érzelmes tudomány

 

Irigykedve szeretem a lehetetlen vállalkozásokat. Mondjuk, ha valaki verseket ír egy lakatlan szigeten, legfeljebb az egyetlen odavárt Péntekének. Vagy egymaga egy intézmény munkáját végzi el, minthogy illetékes intézmény rajta kívül nem is létezik. Teszi ezt a tetejébe vajmi kevés reménnyel arra, hogy eredményeit közönség elé bocsáthatja valaha. Alanyi költők lehetnek ilyen megszállottak; ez tőlük már-már elvárható. Találtam ellenben egy ilyen elhivatott bibliográfust is: Féder Zoltánt, Izraelben. Könyves emberek között akad néha eféle, köztük azok, akiknek nem jelenik meg könyvük, hanem összegyűjtenek, gondoznak, szerkesztenek, terjesztenek könyveket. Jobb esetben éhbérért. Az én bibliográfusom még annyiért se.

Hanem akkor miért? Belső kényszer hajtotta, vagy külső szükség? Önmagának próbálja, lélekerősítőként felsorolni a rengeteg alkotást – hogy lám, tellett rájuk erőből, tehetségből –, vagy a „világgal” akarja megismertetni őket, címszavakban legalább, kéretlenül, ám köterlezően?

Fölösleges mentegetőznie tehát, bárki beérheti a magyarázattal.

„A két bibliográfia összeállítása – egyszemélyes gyűjtőmunka eredménye. Ez feltétlenül magán viseli az ebből fakadó hibák jegyeit – áll ugyanis az előszóban. – A gyűjtőmunkát nem sikerült intézményi keretben megoldani. Ez hátrányosan befolyásolta a kutatómunka súlyát, eredményességét, védelmét. Igen, védelmet is említetem. Tettem ezt azért, mert a kéziratnak a kiadását előkészítő-gondozó szakaszában történt igen-igen kellemetlen és sajnálatos közjátékok – amelyek többek között a szerzői jog teljes mellőzéséig fajultak – talán elkerülhetők lettek volna.”

A sok-sok magyarhoni visszautasítás, sértő részvétlenség után a könyv mégis megjelent végül a tel-avivi Eked Kiadónál (melynek vezetője, Jáoz-Keszt Itámár számunkra költőként is ismerős lehet). A 2005-ös budapesti könyvhéten látható, kapható volt.

Bármilyen sorsa lett légyen is, most van egy könyvem, melynek egyes, jobbról balra olvasandó részeit nem tudom elolvasni, amit pedig magyarul olvasok, arról többnyire nem tudom, miről szól. Azt azonban tudom, hogy mit jelent. Egy elszigetelten, önerőből létrehozott kultúra – azon belül irodalom – jelzései ezek a latin és héber betűk.

A bő négyszáz oldalas, nagyalakú kötet: bibliográfia. Szerzője Féder Zoltán, előbb sepsiszentgyörgyi, majd rehovoti lakos, a könyv címe pedig: Izraeli könyvtárakban. Az alcímek: I. Izraeli magyar nyelvű irodalmi művek, kiadványok bibliográfiája, 1928-2002 („A bibliográfiában, az eredeti munkák fejezete, az izraeli szerzőknek, könyv alakban, Izraelben, vagy esetenként külföldi kiadónál megjelent munkáit tárgyalja. … Ez a fejezet felöleli a szerzőknek magyar nyelven megjelent minden szépirodalmi, történelmi, nyelvtudományi, emlékirodalmi munkáit, versesköteteit, monográfiáit, gyűjteményes alkotásait. Tartalmazza a társadalmi szervezetek kiadványait, évkönyveit, katalógusait”). A II. rész A Kárpát-medencében élt zsidó közösségek történelme izraeli szerzők műveiben és kiadványokban, válogatott bibliográfia, 1948-2002. („Ebben az esetben a Kárpát-medence kizárólag földrajzi megjelölés. Keretül szolgál e régióban élt zsidó közösségek történelmének tárgyalásához. E jelölés kizárólag arra kíván utalni, hogy az itt élt zsidó közösségek életére, sorsára – ugyanazok vagy ugyanolyan irányú politikai-társadalmi erők, törvények, szellemi befolyások hatottak és érvényesültek. Egyformán. S ha az egyes zsidó közösségek vagy közösségi csoportok között, adott történelmi időszakokban, léteztek is kulturális, gazdasági rétegződések, vallási-világi felfogásban vallott különbségek, azt véglegesen egybemosta a haláltáborok törvénye, rendje, füstje.”)

 

Az idézett szemelvényekben akad néhány megrendítő mozzanat, és nem csak a holokausztra, vagy akár a kézirat sorsára tett utalásokban. Nem tudom felmérni, mennyire igaz, és nem csak a kitelepült, a szülőhaza elvesztését fájlaló szerző keserűsége teszi-e, hogy következetesen múlt időt használ a kárpát-medencei zsidó közösségek sorsára („élt” – és nem élő). Hatalmas vérveszteség után megszűnt volna közösség lenni a zsidóság, miközben úgy képzeli az ember, hogy – ellenkezőleg – a bajban összekovácsolódnak a közösségek? Arról lenne szó, hogy az izraeli állam keretei között és a világszerte élő zsidóság entitása – sőt, identitása – nem azonos? „Onnan”, a többségi államból nézve szórvány a zsidóság a szétszabdalt Kárpát-medencében és egyebütt? Mint magyarországiaknak, teszem azt, a csángók… Helyzete, helye válogatja, hogy ki micsoda?

Beilleszkedés és különbözés micsoda drámája sejlik fel egy bibliográfia előszavában! Minden kisebbségre érvényesen talán. (Nem lehet véletlen, hogy például az üldözött erdélyi magyarság sorsát a zsidóságéhoz hasonlították jóideig, és nem csupán a bibliai példázatok szerint, aminthogy az sem a sors szeszélyén múlott, hogy Péchi Simon századokkal ezelőtt zsidó hitre téríthette a székelység egy részét, amely aztán ugyanúgy áldozatul esett a népirtásnak, mint a született zsidók.)

            Az éremnek van egy másik, éppoly fájdalmas oldala is, habár örömteli mondattal kezdődik az idevágó bekezdés. Azt írja Féder Zoltán: „Az utóbbi időben megélénkült az izraeli magyar könyvkiadás. Vannak, akik megkérdőjelezik az izraeli magyar nyelvű könyvkiadás értelmét-célját arra hivatkozva, hogy a következő nemzedék már nem fog magyarul olvasni”.

Kettős szorítás ez eszerint: zsidónak lenni egy saját államban és magyarnak lenni a zsidóságon belül… Az anyanyelv viszont mintha egy másik haza volna.

            Márpedig a bibliográfiából kiolvasható az az önfeláldozó erőfeszítés is, ahogy évtizedeken át számos szerző küzdött ennek az irodalomnak a megalkotásáért, egy átmentett nyelv megtartásáért. A könyvek többsége a szerzők kiadásában jelent meg, ami azt jelenti, hogy időt, erőt, pénzt szántak valamire, aminek még halvány visszhangjában sem lehettek biztosak, az állam nyelvén pedig nem érthető. Oda pedig, ahol értenék, nem jut el.

            „Távol a magyar irodalmi élet sodrásaitól, távol az oly sokat vitatott magyar-zsidó, zsidó-magyar irodalmi-társadalmi polémiáktól, az írásművelőknek több mint száz tagú csoportja megszülte az izraeli magyar nyelvű könyv és sajtó írásának-kiadásának jelenségét. Önmeghatározásra való törekvés nélkül. (Kiemelés tőlem – Cs. L.)

            Akkor pedig miért? Zsigeri ösztönből, máshonnan magukkal vitt hagyomány szerint? Az asszimilálódás előtti utolsó jelzésként talán?

            Ahány pontos látleletnek vélhető állítás Féder Zoltán előszavában, annyi a kérdés. Ő maga is feltesz néhányat.

„Kik a magyar nyelvű írás művelői Izraelben? A hivatásos tollforgatók, az írók, költők, újságírók, történészek, pedagógusok mellett ott találjuk a világnak tragikus eseményeire érzékenyen reagáló alkotó emberek csoportját. Írásaik a szokványostól eltérő történelmi-társadalmi közegben születtek. Az új otthon falai között élő emberek töprengései a közelmúlt történésein, a hovatartozásról, a jövőről. S műveik, már az új otthont megélő s az azt vállaló emberek alkotásai (…) Képek és cáfolhatatlan információk azok kezéből, akik átélték a tragikus konfliktusokkal telített világunk történéseit. Tartalmukban nem másodkézből kapott magyarázó vagy mindent megmagyarázni igyekvő szövegek. S ez a tény faragja értékállóbbá a megjelent munkák java részét. (…) Hogy a munkák közül néhány nem formálódott kifogástalan irodalmi alkotássá, hogy némelyikének kevésbé csíszolt a nyelvezete? Számolni kell az idegen nyelvi környezet hatásával is.”

            De hát akkor miért magyarul? Hősiesen és a Féder Zoltán idézte vélekedések szerint jórészt reménytelenül őrzik az anyanyelvet és áldoznak érte? Segít ez a honosodásban, vagy éppenséggel gátolja azt? Miért írnak magyarul, ha egyszer „önmeghatározásra törekvés nélkül”? Vagy mit kellene felejteni anyanyelven?

            Féder Zoltán azt állítja és reméli: „megfogalmazódhat a Nagy Borzalom quinta essentiája. Az elszenvedett sérelmek, fájdalmak megörökítése az író számára néha erkölcsi kényszerként jelentkezett. S a leírhatatlanról, a megfogalmazhatatlanról, az érthetetlenről szóló igazság leírásának kísérlete anyanyelven közelíthető leginkább”.

De miért idegen az új otthon? – tettem fel a kérdést némi döbbenettel, minthogy ezt vélem kiolvasni az előszóból. – Emigránsok a szerzők és az olvasók saját hazájukban? A honosodás hosszas vagy örökös átmeneti állapotában léteznének, s teremtetnének magyar nyelvű irodalmat, ugyanakkor államot maguknak, amelyben a magyar irodalomnak lassan helye nincs, mert olvasója sincsen?

 

Egyoldalú lenne a kép, ha csak a szenvedés, a borzalom tanúságtételeit sorolnánk, amint többnyire Féder Zoltán is teszi, saját vélekedését és érzéseit egy lírai költő szubjektivitásával terjesztve ki belátott és láthatatlan világára. A bibliográfiai tételek között számos humoros, szatirikus, vagy – pusztán a címéből ítélve – akár érzelmes-szerelmes könyvet találunk. Zajlik azért az élet más területen is, habár nehezen. „Szükségesnek véltem a kutatások során előkerült olyan kéziratok felvételét is – jegyzi meg Féder –, amelyek különböző okok miatt eddig nem jelentek meg nyomtatásban. A bibliográfiában szerepelnek az izraeli egyetemek különböző tanszékein, a tárgyalt témakörökről készült diplomamunkák, disszertációk is.” Sok az élénk és feltehetőleg egészséges egyesületi-társasági életről szóló évkönyv, antológia. Ő maga is megjegyzi: „Az 1934-től napjainkig, magyar nyelven megjelent több mint nyolcvan újság, folyóirat, időközi sajtótermék tükörképe az izraeli társadalom rendkívül sokrétű társadalmi, politikai, kulturális életének, szellemi irányzatainak. Néhány periodika – sajtótörténeti kuriózum. Jelentősek az ifjúsági mozgalmaknak, társadalmi szervezeteknek 1940-1950 között megjelent periodikái. Írásaik az útkereső időszak dokumentumai”. (Lásd: a honosodást – és egyúttal a több mint fél évszázados múltba visszautalt, azóta szűkülni látszó távlatot.) Mi több: „úgy a politikai pártok, mint a független napi vagy hetilapok publicisztikájára, sajtóviszonyaira jellemző és érvényes Ávigdor Hámeiri megfogalmazása: ’a sajtószabadság nem jog, hanem kötelesség’. Az ügy érdekében magyarul írnak azok számára, akik kiléptek egy passzív szerepvállalásból s aktív tényezői lettek egy új történelmi korszaknak”.

            Számunkra is ismerős itthonról, évtizeddel ezelőttről a sajtószabadság tétele és a már-már mozgalmi lelkesedés. Ezeknek is többnyire már „csak” könyvekben, lelkes bibliográfiákban akadunk nyomára.

 

Az ilyenre szoktuk mondani: hasznos könyv. Hiánypótló. Egyedi, egyszeri. És talán nem csak könyvtárosoknak való. Sok mindent ki lehetne olvasni belőle, azon túl is, ami nekem sikerült. Már csak a könyvben felsorolt könyvek javát kellene olvasnunk valamiképpen.

 

Csiki László

​

Megjelent a „KÖNYVES EXTRA“ c. kulturális magazin, 2oo5. novemberi számában. Budapest.

​

Peremiczky Szilvia

Töprengések a magyar irodalom izraeli reprezentációjáról *

* Megjelent az “ALFÖLD” irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat - 2oo8. júliusi számában. Debrecen. (Részletek az irodalmi tanulmányból)

 

 

1.

Bármely irodalom, mely a nyelvet ismerő olvasói létszáma miatt kis irodalom, jelentőségének elismeréséért többszörösen kényszerül harcolni. Egy angol, német, francia nyelvű olvasó számára kevésbé fontos irodalma idegen nyelvű reprezentációja, mivel a kulturális nagyhatalom státusza feleslegessé teszi, hogy identitását a külső elfogadottsággal, ismertséggel igazolja. A magyar olvasó hiába van tisztában Arany vagy éppen Kosztolányi irodalmi nagyságával és világirodalmi értékével, ha erről a világirodalom vajmi keveset tud. A nemzeti kulturális identitás számára tehát kulcsfontosságú a magyar irodalom külföldi recepciója. A magyar irodalmi életben és a magyar médiában hírértékkel bír Márai, Kertész, Esterházy, Szerb Antal, Vámos elsősorban német, angol, francia – kisebb mértékben olasz, spanyol, orosz – nyelvterületen elért irodalmi- és közönségsikere, az Élet és Irodalom például időről időre közöl érdekes összeállításokat a fenti szerzők műveinek fogadtatásáról, irodalmi kritikákból szemezgetve.............

  A „kis” nyelvek esetében mindenképpen számolni kell az adott idegen nyelvet, kultúrát ismerők alacsony számával, és ezzel összefüggésben a kevés fordítással. Ez azonban nem minden esetben magyarázat, hiszen időről időre tapasztalhatunk törekvéseket a hiány felszámolására, de mintha ezek a törekvések gyakran visszhang nélkül maradnának. Mivel a finn, bolgár stb. nyelvű fordításokra csak csekély rálátásom van, ezekkel nem foglalkozom, ehelyett azt vizsgálnám, hogy a magyar irodalom héber fordításai, izraeli recenziói, kritikái mennyire ismertek Magyarországon. A téma azért is érdekes, mert azon nyelvek között, melyekre a magyar irodalmat lefordították, az elsők között szerepelt a héber a német a francia, a latin és az olasz mellett.............

 .......... az elmúlt időben két olyan kötet is napvilágot látott, amelyek alapján némi képet kaphatnánk a magyar irodalom izraeli fogadtatásáról, illetve a magyarországi születésű költők, írók fordítótevékenységéről, egyúttal tágítva a magyar irodalom külföldi ismertségének horizontját is.

 

2.

 ........ Abból kiindulva, hogy a magyar irodalom és kultúra külföldi reprezentációja nemzeti ügynek számít, az következne, hogy a két kötetre nagyobb figyelmet fordított a magyar irodalmi közvélemény, de nem ez történt. Avigdor Hameiri kötetéről egy rövid, pársoros ismertetés és egy recenzió jelent meg, a Szombat hasábjain és a Magyar Narancsban, míg Féder Zoltán bibliográfiájáról egy recenzió a Zsidó Egyetem honlapján és egy hosszú elemzés a Múlt és Jövőben, de mivel a kiadó árusítja Magyarországon a könyvet, ez nem külső recepció, s nem nyújt képet a fogadtatásról. A két kötetnek és fogadtatásuknak látszatra semmi közük nincs egymáshoz, valójában azonban megjelenésük és recepciójuk nagyon is összefügg, mivel mindkét kötet a magyar irodalom palesztinai és izraeli fogadtatásáról, továbbéléséről, népszerűsítéséről tudósít.. ........

 

3.

 A Palesztinában és Izraelben kiadott magyar irodalom feltérképezéséhez, és izraeli recepciójának feldolgozásához az első lépés megtörtént. Az Izraelben élő Féder Zoltán évtizedes kutatómunkájának eredménye az a komoly hiányt pótló vastag, kétnyelvű kötet, amely 2004-ben jelent meg Tel Aviv-ban. Féder éveken keresztül igyekezett összegyűjteni az izraeli könyvtárak hungarológiai anyagát, a magyar irodalommal, történelemmel, kultúrával kapcsolatos köteteket, természetesen különös figyelmet fordítva a magyar zsidóság történetéről, kultúrájáról szóló anyagokra. A két bibliográfia közül az első az 1928-2002 között Izraelben megjelenő magyar nyelvű lapokat, szótárakat, a magyarul megjelent irodalmi, történelmi, vallási munkák, illetve a héber nyelvű irodalom magyar fordításainak listáját tartalmazza. A második bibliográfia pedig az 1948-2002 között a Kárpát-medence zsidóságának történelméről írt izraeli könyvek, cikkek gyűjteménye.

 Előszavában Féder Zoltán jelzi, hogy „a megjelent művek még nem találták meg helyüket, besorolásukat sem az izraeli, sem a magyarországi könyvéletben”. Nyilván az izraeli irodalom magyar fordításainak feldolgozása elsősorban izraeli feladat (ezzel a http://www.ithl.org.il/mainpage.html honlap és a honlapot üzemeltető intézet foglalkozik), de a magyar irodalom izraeli reprezentációjának kutatása magyar feladat. Féder Zoltán, aki nem irodalmár, nem könyvtáros, nem történész, hanem mérnök-biológus, hatalmas munkát végzett, és ez a munka, már maga a kezdeményezés is tiszteletet érdemel. Az 1986-ban elkezdett kutatás még nyilván bővíthető, viszont komoly segítséget jelent mindenkinek, aki a téma iránt érdeklődik, akár laikusként, akár szakemberként. A figyelmes olvasó felfedezhet több hibát, hiányosságot is – például a 2000. Héberül tanulók számára című héber-magyar szótár egyik szerkesztője nem Livia, hanem Liora Weinbach; Hameiri valószínűleg többet fordított magyarról héberre, mint amit a bibliográfia felsorol, sok az ismétlés, az átfedés, a héber szövegben az elütés, és ezeket a hibákat mindenképpen orvosolni kell egy esetleges utánnyomásban, újabb kiadásban vagy egy új bibliográfiában. Mert remélhetőleg vagy maga Féder Zoltán vagy más folytatja a munkát, amit immár bűn lenne félbehagyni. Az említett hibák és a hiányosságok semmit sem vonnak le a munka értékéből és fontosságából, inkább csak további munkára inspirálnak. A kötet első pillantásra bonyolult felépítésű, de megvan a maga logikája, s ezt kiismerve könnyen áttekinthető; névmutatók, tematikus és műfaji csoportosítás könnyíti a tájékozódást.

Csak a bibliográfia tanulmányozása számtalan érdekes következtetésre ad alkalmat, és az adatok alapján is elemző tanulmányokat lehetne írni. Az első, ami feltűnik, az a jelentős magyar nyelvű aktivitás, amelyről a számtalan Palesztinában, Izraelben megjelent szépirodalmi munka mennyisége tanúskodik. Több szerző neve ismeretlen a magyar irodalom számára, s többségük később az izraeli héber nyelvű irodalomban sem jelentkezett. Ebből arra következtethetünk, hogy esetükben nem ment végbe a nyelvváltás folyamata. A legismertebb példa talán a jelenleg Budapesten élő és az ELTE hebraisztika szakán fordításórákat adó Uri Aszaf, aki verseit magyarul írja, s a Belvárosi kiadónál két kötete is megjelent. Viszont azok közül, akiknél a nyelvi regiszterváltás végbement, két olyan meghatározó személyiséget is találhatunk, mint Hameiri és a nemrégiben elhunyt humorista, Efrajim Kishon. Kishon egyike volt azoknak a humoristáknak, akik a magyar kabaréhagyományon keresztül megteremtették az izraeli humort.

Az izraeli magyar nyelvű irodalom virágkora a harmincas-hatvanas évek közötti időszakra tehető, de a kilencvenes évekből is szép számmal találhatunk magyarul megjelent könyveket. A magyarázat logikus: a frissen bevándorolt magyar zsidók őrizték anyanyelvűket, de ezenfelül is sokatmondó, hogy volt és van igény magyar nyelvű irodalomra és azok fordítására is. Ezek a fordítások elsősorban a magyart már nem beszélő, de szüleik, nagyszüleik kultúrája iránt érdeklődő másod-harmadgenerációs izraeliek, valamint az irodalmi élet számára készültek, de valószínűleg a szélesebb művelt közönséghez is eljuthattak. Nem csak Ady, Petőfi verseinek fordításai jelentek meg, de József Attila is, sőt – ahogy láttuk – Petőfi két alkalommal is. Emellett Babits, Arany, Radnóti, Kassák verseiből is többet lefordítottak. A drámairodalom alkotásai közül napvilágot látott Az ember tragédiája héber fordítása, A néma levente, a Liliom, a Játék a kastélyban, a Macskajáték (amit a nemzetközi hírű izraeli nemzeti színház, a Habima mutatott be 1974-ben), a Tóték (a haifai Városi Színházban került színre). A regények közül kevesebbet fordítottak, ide tartoznak Rejtő regényei (A tizennégy karátos autó, 1974-ben), A Pál utcai fiúk, a Légy jó mindhalálig, A láthatatlan ember, Erdély aranykora, vagy a legutóbbi években a nyugati sikereket követően A gyertyák csonkig égnek. Az érdeklődés azonban elsősorban a lírára terjedt ki, amit az is jelez, hogy például Itamar Jáoz-Keszt szerkesztésében háromkötetes költészeti antológia jelent meg 1984-1989 között, s a kötetekben szereplő költők névsora Balassitól Zalán Tiborig terjed.

 A lista – amiből csak ízelítőt közöltem – ennél sokkal tekintélyesebb, és mindképpen hosszabb, mint az izraeli irodalom magyarországi prezentációja, amelyben a regényirodalom elég komolyan képviselteti magát (Amosz Oztól hat, Avraham B. Jehoshuatól négy, Meir Shalevtől és Amosz Kenantól egy-egy, Appelfeldtől két kötet jelent meg). Viszont a költészet iránt érdeklődőknek be kell érniük egy – ahhoz képest, hogy mintegy száz év költészetét ölelné fel – elég vékonyka antológiával (tudomásom szerint ez legkevésbé a szerkesztő, Itamar Jaoz-Keszt hibája, s az antológia sorsa elég hányatatott volt), illetve Eli Necer, Uri Aszaf, Miriam Neiger-Fleischmann összesen mintegy négy-öt kötetével. (Ez a tendencia éppen fordított arányban áll az izraelivel, hogy Izraelben inkább a költészet képviseli a magyar irodalmat. (Az is figyelemre méltó, hogy míg Izraelben a magyar lírából a nagy klasszikusok költeményeit jelentetik meg, addig az izraeliből Magyarországon a modern, kortárs költőket, azokat, akiknek magyar gyökereik vannak, és hiányzik Bialik, Csernihovszki vagy éppen Amichai verseinek kiadása.) Féder Zoltán bibliográfiája erre az összehasonlításra is lehetőséget ad, s felvet néhány kérdést a magyarországi könyvkiadás politikájával, következetességével, a kevésbé preferált nyelvű irodalmak, ezen belül főleg a héber-izraeli irodalom magyarországi ismeretségével kapcsolatban. De a legfontosabb kérdés, hogy a magyar irodalom külföldi reprezentációjának feldolgozása – néhány kivételtől eltekintve – miért számít mostohagyermeknek az irodalmi köztudatban, miközben a magyar nyelv, a magyar kultúra nemzetközi ismertsége, elismertsége nemzeti identitásunk fontos eleme. Féder Zoltán és a Múlt és Jövő a maguk részéről megtették, megteszik, amit lehet, s az általuk elkezdett komoly és fontos munkát ismerni és követni kellene.

 

 

​

 

Dallos Eszter

Egy csepp a tengerben…

 

Féder Zoltán: Izraeli könyvtárakban. Két bibliográfia. Tel-Aviv, Eked Kiadó, 2004. 409 o.

 

 

Féder Zoltán bibliográfiának az összeállítása bármely intézmény tudományos kutatócsoportjának komoly kihívást jelentett volna. Azonban „A két bibliográfia összeállítása – egyszemélyes gyűjtőmunka eredménye. A gyűjtőmunkát nem sikerült intézményi keretben megvalósítani.” írja a szerző bevezetőjében, Így ez a 400 oldalas bibliográfia „szóló” teljesítmény, mely egyedül Féder Zoltán kitartó munkájának és annak köszönhető, hogy hosszú évek alatt nem adta fel a reménytelennek látszó küzdelmet. A keményborítású címlap - stílszerűen - korabeli újságokból készült montázs, mely Féder Márk munkáját dicséri.

A bibliográfiák információkat tartalmaznak és közvetítenek, nélkülük a szellemi „termékeket” sem átlátni, sem hasznosítani nem lehetne. E munka a tudományos tevékenység egyik ága, amely valamennyi tudománynak a szolgálatában áll. Egyes bibliográfiák ismerete, használata kutatók, könyvtárosok, dokumentátorok, antikváriusok számára elengedhetetlen.

 

A bibliográfiakészítés egy külön műfaj, hosszadalmas, kitartó, aprólékos, precíz munkát igényel. Aztán hosszú évek gyűjtő munkája után összeáll egy kötetté, megjelenik és a legtöbb esetben visszhangtalanul bekerül a könyvtárak polcaira. Általában csak meghatározott kereső szándékkal használják, majd „hasznosságát” az dönti el, ha a keresett adat, név, dátum fellelhető benne, használhatóságát pedig a jó tagolás és a különböző mutatók adják.

 

Féder Zoltán héber-magyar nyelven, részletes bevezetéssel segít eligazodni a bibliográfiában. A kötet két nagy fő részre oszlik, közel azonos terjedelemben, melyhez majdnem 30 oldal mutató társul.

Az első rész - „Izraeli magyar nyelvű irodalmi művek, kiadványok bibliográfiája 1928-2002” – az angol mandátum alatti Palesztinában és az 1948-ban megalakult Izrael államban megjelent magyar nyelvű munkákkal foglalkozik. A szerző a kutatásai során talált – feltehetően - első magyar nyelvű kiadvány megjelenési évét tekintette kezdő időhatárnak, e mű: Duna-Palesztina Egyesület alapszabálya, mely Jeruzsálemben jelent meg 1928-ban.

E részben szereplő egyes tételek irodalomtörténeti, filológiai fontosságát az alábbi idézetek is bizonyítják. Déry Tibor több művét is kiadta Faragó Vilmos a „Világvárosi regények” sorozatban. majd „Izraelbe történő kivándorlása után – az ötvenes és hatvanas években – Faragó Miklós újraindította, pontosabban: Tel-Avivban másodszor is kiadta a Világvárosi regényeket. Nem áll rendelkezésünkre pontos leírás vállalkozásáról, de Déry Tiborhoz címzett és 1962. február 4-i keltezésű levelében Faragó arról tájékoztatta a címzettet, hogy másodszor is kiadta korábbi írásait, s hogy az 1000-1200 példányban eladott füzetek már a 600. sorszámhoz közelednek.”3

„... E füzeteket ugyan Budapesten nem tudtuk kézbe venni, de a filológiai tisztesség úgy kívánta volna, hogy kinyomozzuk megjelenésük pontos időpontját. Írtunk is e bibliográfiai adatok ügyében a tel-avivi nemzeti könyvtárnak, de választ sajnos nem kaptunk. …Lengyel András felhívta a figyelmünket Féder Zoltán munkájára, az izraeli magyar könyvkiadás bibliográfiájára, amely – minden bizonnyal – regisztrálta Faragó sorozatát is. Féder Zoltán kézséggel válaszolt levelünkre…” írja Botka Ferenc irodalomtörténész 2004-ben Déry tanulmányában.4

 

 

Érdekes összeállítás a Héber nyelvû mûvek magyar fordításban és a Magyar irodalom és magyar nyelvû munkák héberül rövid „leltára” is. Ez a fejezet kitekintést nyújt a magyar és héber irodalom kapcsolataira. E mûvek közül is kiemelkedik Avigdor Hameiri Madách Imre: Az ember tragédiájának fordítása. Hiteles, mûvészi értékûnek tartott héber fordítás – mely 1922-ben készült el Tel-Avivban és 1924-ben jelent meg elôször Varsóban nyomtatásban, méltó Madách remekéhez. E fordítási bravúr annak is köszönhetô, hogy a Kárpátaljáról származó Hameirinek – eredetileg Feuerstein-Kova Albert – magyar volt az anyanyelve és a budapesti Rabbiképzô Intézet gimnáziumában kezdte héber és arab tanulmányait. Avigdor Hameiri, aki Ady bûvöletében vált maga is költôvé; az újhéber irodalom egyik legjelentôsebb reprezentánsa lett és egész életmûvét is a ritkaságszámba menô kétnyelvûség jellemezte.

 

Kiemelhetjük még e bibliográfiából a magyar nyelvű időszaki kiadványok feltárását is.

„A magyar nyelvű kiadványok sorában jelentős helyet és szerepet foglal el a magyar nyelvű sajtó. Bibliográfiánk külön fejezetben tárgyalja a periodikákat. Az 1934-től napjainkig, magyar nyelven megjelent, több mint nyolcvan újság, folyóirat, időközi sajtótermék, tükörképe az izraeli társadalom rendkívül sokrétű társadalmi, politikai, kulturális életének, szellemi irányzatainak.” írja a szerző a bevezetőben. Az első magyar nyelvű sajtótermék az 1934-ben megjelent „Al-Hamismar” – Barisszia ifjúsági mozgalom közlönye, melyet az Erec Jiszarael-i Általános Zsidó Munkásszövetség adott ki és három szám ismert belőle. Ebben a részben a bibliográfia még a lelőhelyet is megadja, ahol megtalálhatóak a felsorolt kiadványok. A több mint 85 különféle újság, közlöny. hetilap, folyóirat áttekintése érdekes képet mutat. A kiadványok közel fele a negyvenes években indult és összességükben jelentős társadalomtörténeti kutatások alapjául szolgálhatnak. Ezen periodikák csak egy része található meg magyarországi könyvtárakban.

A „Laboger” a Habonim ifjúsági mozgalom közlönye, mely 1945 és 1948 között havonként, majd kéthavonként, minden szám külön alcímmel látott napvilágot. Ezek az alcímek igen „beszédesek” és feltárul benne a beilleszkedés és különbözőség minden problémája és küzdelme is: „A cionista küzdelem. Az ország és a jisuv. Új harc küszöbén. Önvédelem. Izrael állam. Háború, település, alija. Izraeli néplegendák. A jövő útjai.”

1985 után már csak három magyar nyelvű folyóirat indult: a „Remény”, mely négy évfolyamon keresztül 1991-ig élt, a „Kútfő” és a „Dialóg”, pár szám után megszűnt. A magyar sajtóbibliográfia összeállításánál e fejezet kihagyhatatlan és megkerülhetetlen lesz.

A 2. rész „A Kárpát-medencében élt zsidó közösségek történelme izraeli szerzők műveiben és kiadványokban. Válogatott bibliográfia 1948-2002.” Ebben a részben a kiinduló pont Izrael államának megalakulási éve, azaz 1948 volt..

Minden héber cím mellett megtalálható a magyar illetve angol leírás is, így héber nyelvtudás nélkül is jól el lehet igazodni a leírások között.. A bevándorlás, beilleszkedés és a hátrahagyott zsidó közösségekre emlékező kötetekben feltárul minden nehézség, szenvedés, keserűség és a megtalált új haza öröme is, még akkor is, ha ez csak egy héber luáh – naptár, vagy egy kibuc kiadású kis kötet. Weingarten, Shmuel Hacohen: Az első alijázok Magyarországról. Ság Ábrahám rabbi. In Brinker D. (szerk.).: Luáh Jerusálájim, 1943. Weiss Miriam-Weiss, Simcha (szerk.): „Szabad aliját” – magyarországi ifjúsági közösség. Dália kibuc, 1997. Marechet Kiadó, 176 o.

Erőssége még a bibliográfiának, hogy a gyűjteményes kötetek minden szerzőjét felsorolja, így igen „gazdag” a névmutató, mely külön készült az első és a második részhez; ezt célszerűbb lett volna összevonni, mivel párhuzamosságok fedezhetők fel benne és az összevont mutató használata praktikusabb lett volna.

A magyarországi zsidóság történetében a magyar nyelv „szeretete” fontos szerepet játszott, a zsidó ifjúság vezetői már 1844. február 14-én a pesti Valero házban olyan egyesület létesítéséről értekeztek, amely a zsidóság erőteljes „magyarítását” tűzte ki célul, és egyhangú lelkesedéssel „Magyarító Egylet” megalakítását határozta el.5

Az anyanyelv tiszteletét és szeretetét a kivándorló magyar zsidók Palesztina és később Izrael államban is fontosnak tartották. Ápolták anyanyelvüket, ennek következtében igény volt magyar nyelvű újságokra, hetilapokra és könyvekre. Az idősebb korban alijázok egy része csak magyarul élvezte igazán az olvasás gyönyörűségét. E bibliográfia bizonyíték arra, hogy milyen „gazdag” anyagból válogathattak! Így ott a helye a könyvtári polcokon. Arról, hogy Izraelben 1928 és 2002 között milyen magyarnyelvű könyvek, újságok, közlönyök stb. jelentek meg csak és kizárólag ebből a korszakbibliográfiából lehet tájékozódni.

E kötetre is érvényes Szentmihályi János - a magyar bibliográfia egyik kiemelkedő alakjának - mondása „A teljesség hiánya sokkal kisebb baj, mint a hiány teljessége” .

 

Megjelent a Múlt és Jövő c. zsidó kulturális folyóirat 2oo6/2 számában. Budapest.

​